Hivatalos: állami résztulajdonba került a Telenor

Az értesüléseknek megfelelően új tulajdonos lép be a PPF mellé a Telenor Magyarországnál: a cseh befektetői csoport eladta a mobiltávközlési cég 25%-át az állami kezben lévő Antenna Hungáriának.

Pontosnak bizonyultak a HWSW korábbi értesülései, immár hivatalosan is bejelentették a felek, hogy a magyar állam beszáll a Telenor Magyarországba, méghozzá a 100% – ban állami tulajdonban lévő Antenna Hungárián keresztül. Az állami távközlési cég 25% -os kisebbségi részesedést szerez a PPF befektetési csoport kezében lévő Telenorban. Az ügylet értékét nem hozták nyilvánosságra a felek.
RÉGÓTA VÁGYTAK RÁ
Ezzel lényegében megvalósulhat a kormányzat egyik régóta dédelgetett vágya, hogy legyen egy – legalább részben – állami szereplő a hazai mobilpiacon, noha hosszú éveknek kellett eltelnie, mire a körülmények alkalmassá váltak ennek létrejöttére. Közben a cél és az üzleti modellek is változtak, így a ma bejelentett tranzakció inkább feltételez pénzügyi szempontok szerint, elsősorban a szolgáltatócég erős profittermelő képessége alapján meghozott döntést, mintsem a piacot felülről befolyásolni szándékozó megfontolásokat. Pénzügyi szakértők az elmúlt időszakban előszeretettel vontak párhuzamot az Erste Bank állami tulajdonszerzése és a Telenor Magyarország potenciális állami (rész)tulajdonba kerülése között – az Erste esetén szintén kisebbségi tulajdonos lett az állam, a befektetés pedig semmilyen lényegi hatást nem gyakorolt a piacra.

A Telenor tulajdonosi szerkezetét tekintve a legutóbbi fordulópont tavaly márciusban következett be, amikor döntés született arról, hogy a norvég Telenor Csoport 2,8 milliárd euróért eladja négy kelet-európai leányvállalatát, köztük a Telenor Magyarországot a cseh milliárdos, Petr Kellner többségi tulajdonában lévő PPF befektetői csoportnak. A tényleges tulajdonosváltásra végül tavaly nyáron került sor, ekkor átalakult a szolgáltató menedzsmentje is, így a vezérigazgatói posztot Jan Hanus vette át, az új pénzügyi vezérigazgató-helyettes Martin Oravec, a cseh O2 szolgáltató korábbi pénzügyi vezetője lett, emellett a tulajdonos marketing vezérigazgató-helyettesi pozícióba delegálta a Telekom korábbi marketingigazgatóját, Mohamed ElSayadot, illetve vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesként visszakerült a menedzsmentbe Dr. Drozdy Győző.

Hivatalos: állami résztulajdonba került a Telenor was last updated November 7th, 2019 by Pannon Antenna
« Vissza a hírekhez